Sziasztok! Képzeljétek, eltűnt a prológusunk... Aggodalomra semmi ok, nemsokára újra írjuk, csak szerettem volna jelezni az esetleges új olvasóknak, nehogy ez tántorítsa el őket az olvasástól. Egyébként hogy tetszik az új fejléc? :)
Linda őt akarta rávenni arra, hogy csábítsa el Olíviát, aztán hagyja ott. Természetesen tisztában volt vele, hogy ez igen kockázatos mindkettejükre nézve, és azzal is, hogy kegyetlen "tréfa", ám nem bírta volna elviselni, ha azt látja, hogy Barbie ismét barátja közelében köt ki. A dolog Benis része pedig azért zavarta, mert ő is igen sok időt töltött a fiúval, és amennyiben összejönnének, az azt jelentené, hogy a lány társaságát is el kell viselnie. Ehhez pedig igazán nem fűlött a foga. Így hát Imi éppen ideálisnak bizonyult arra, hogy lefoglalja a lány érdeklődését a nyár további részében. Már csak meg kellett győzni, hogy el is vállalja a feladatot.
Meli a lehető leggyorsabban cselekedni akart, így miután átöltözött bikinibe, és magához vette törölközőjét, tett egy kitérőt a büfé felé. Mivel Imi épp kiszolgált egy vendéget, Lindának félre kellett állnia, ám amint a vendég távozott, odalépett a kis ablakhoz.
- Szia - köszönt a srácnak.
- Szia. Segíthetek? - jött az udvarias kérdés.
- Ami azt illeti, igen. Egy szívességet szeretnék kérni tőled.
- Hallgatlak - mondta komoly hangon, miközben elkezdett rendet rakni.
- Az a helyzet, hogy nemrég érkezett a szállodába egy házaspár a lányával, akit Olíviának hívnak - fogott bele a mondandójába Linda. - A szülők folyton kettesben csinálnak programot, így valakinek szórakoztatni kell a lányukat, - az utolsó szónál némi él költözött a hangjába - és hát Márk kapta ezt a feladatot.
- Ő a barátod, igaz?
- Igen. Lényeg a lényeg, hogy Olívia természetesen egyből rányomult, és most, hogy erről le kellett tennie, Benit vette célba.
- És mi ezzel a probléma? - értetlenkedett a fiú.
- Csak annyi, hogy nem bírom elviselni a csaj társaságát, márpedig ha így folytatja, akkor hosszútávon erre fogok kényszerülni - adta meg a számára logikus magyarázatot a lány.
- Értem. És mi lenne itt az én dolgom? - kérdezte még mindig értetlenkedve Imi.
- Megtennéd, hogy lefoglalod a lányt a nyár hátralevő részében? Elhiteted vele, hogy tetszik, flörtölgetsz vele, meg ilyesmik. Aztán a nyár végén ejted, hátha tanul valamit belőle. - A lány bele sem gondolt igazán, hogy milyen kegyetlennek hangzik, annyira pipa volt a szőkeségre. Imi viszont jól leplezte ugyan, de kissé megütközött rajta. Nem értette, hogy ez a kedves lány hogyan tervelhet ki ilyen gonoszságot valaki miatt, aki nem szimpatikus neki.
- Ne haragudj - nevette el magát kínosan -, de nem szeretnék ilyesmiben részt venni. Nekem semmit nem ártott az a lány, és simán lehet, hogy csak félreismered. Mi lenne, ha megpróbálnál összebarátkozni vele? Csak nem lehet olyan nehéz, ráadásul ő itt a vendég, akinek a kedvében kell járnunk.
E szavak hallatán a lányt kissé elfogta a bűntudat. Na nem azért, mert ki nem állhatta azt a lányt, hanem azért, hogy ilyen csúnyán el akart bánni vele, ráadásul úgy, hogy abba másokat is belerángat.
- Igazad van, nem kellett volna ilyesmivel zaklatnom téged. Majd találkozunk. - Azért kissé csalódott volt, mert ha meg is gondolta magát a bosszú terén, azért még mindig biztos volt benne, hogy Olívia nem fog önszántából félreállni, és továbbra is folytatni fogja a flörtölést. Ha "szerencséjük" van, akkor csak Beni irányába. Azért Linda ettől a gondolattól sem repesett.
A part felé menet annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy fel sem tűnt neki, amikor odaért. Csupán akkor eszmélt fel, amikor meghallotta Olívia visítós nevetését. Tudni illik, Beni éppen vízzel fröcskölte, míg a lány próbált elmenekülni. Nem sok sikerrel, így rövid úton egész haja csurom vizes lett. Ekkor Beni fogta, és beledobta a vízbe.
Linda már éppen valami csípős megjegyzést készült tenni, amikor Betti is befutott. Idő közben ugyanis vissza sietett még valamiért a szobájába.
- Na, mi történik itt? - kérdezte a szokásos jókedvvel a hangjában.
- Az a szőke liba újabban Benire hajtott rá - jegyezte meg sötéten barátnője, miközben a megnevezettek irányába bámult.
- Ugyan már, csak élvezik a vizet. Sőt, mindjárt én is csatlakozom - közölte boldog mosollyal, azzal rohanni kezdett a tó felé. Amint elég mélyre gázolt, belevetett magát a vízbe, és egyenesen Beniék felé úszott, hogy ő is beszálljon a vízi csatába.
Márk is éppen ekkor érkezett vissza az úszásból, így közösen kitalálták, hogy ha már harc, akkor legyen igazi. Márk a nyakába kapta Olíviát, Beni pedig Bettit, és úgy versenyeztek, hogy melyik páros tud tovább fennmaradni a vízen.
- Te nem jössz, Kicsim? - kiáltott ki a partra Márk, miután legyőzték a Betti-Beni párost, akik most Olíviával egyetemben azon versenyeztek, hogy ki tud messzebbre úszni a víz alatt. Természetesen Beni nyert.
Linda legszívesebben rávágta volna, hogy nem, hiszen nélküle is jól szórakoznak, de aztán mégis meggondolta magát. Ha ott van, akkor legalább "biztonságban" tudhatja barátját. Emellett eszébe jutott, amit Imi mondott neki, és arra gondolt, hogy talán tényleg csak túlreagálta. Persze azért még nem akart Olívia puszipajtása lenni, de úgy gondolta, hogy egy estére a jó hangulat kedvéért félreteheti ellenséges modorát.
Így hát elindult ő is a víz felé. Már majdnem el is érte, amikor eszébe ötlött valami. Ha nem is leckézteti meg Olíviát, azért arra tehet kísérleteket, hogy a lány ne az ő barátai társaságát keresse a leginkább. Ha Imi nem is akar ártani neki, azért arra csak hajlandó, hogy megismerkedjen vele.
- Azonnal jövök, csak még gyorsan elintézek valamit - kiáltott vissza, és már fordult is az ellenkező irányba. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb visszaérhessen. Épp akkor ért oda a büféhez, amikor Imi kulcsra zárta az ajtaját.
- Szia - lihegte kifulladva. - Tudom, hülye voltam, sajnálom. Letettem a tervemről.
- Örülök neki. - A fiú szélesen elmosolyodott ennek hallatán. Jó szívű volt, sosem kereste a konfliktusokat. Sőt, inkább próbálta azokat elsimítani.
- Mindazonáltal, nem lenne kedved megismerni egy szőke hajú lányt? A szálloda vendége, és biztosan értékelné a társaságodat - jegyezte meg huncut mosollyal az arcán Linda. A srác erre elnevette magát.
- Miért is ne - egyezett bele végül.
- Akkor a parton várunk. Illetve a vízben - helyesbített a lány.
- Rendben van, Gyorsan felszaladok átöltözni, aztán megyek. - Azzal el is sietett a szobája felé.
Linda is visszament a többiekhez, és már nem is érezte rosszul magát. Imi is befutott néhány perc múlva, és rögtön be is mutatkozott. Első sorba Olíviának.
- Szia. A nevem Gáspár Imre. Én vagyok a büfés a szállodában, úgyhogy nap közben ott találsz meg. - Mosolyogva kezet fogott Olíviával, aki persze egyből lecsapott az új trófeára.
- Vincze Olívia. A szálloda vendége. - Csábosan rámosolygott a fiúra, és már húzta is maga után a tóba.
Mikor már mind a vízben voltak, ismét kezdetét vette a háború. Sokat nevettek, és visítoztak - ez utóbbit inkább csak a lányok -, és csak jól érezték magukat. Élvezték a munkamentes, gondtalan perceket.
Nemsokára aztán kezdtek elfáradni, és már a víz is igen lehűlt, tehát úgy döntöttek, hogy ideje menni. Megtörölköztek, összeszedték a cuccaikat, és már indultak is vissza a szállodába, fáradtan, de jó kedvűen. Eközben Linda nem vette észre, hogy a napló kicsúszott a ruhái közül, csak amikor Olívia lehajolt, és szemügyre vette a kis könyvecskét.
- Ez a te naplód? Nem mondod, hogy még naplót írsz? - kérdezte rosszindulatúan.
- Esetleg visszaadnád? - fortyant fel Linda. Nem akarta megmondani, hogy nem az övé, mert úgy érezte, mintha a legféltettebb titkát hozná ezzel köztudomásra.
- Örömmel. Csak előbb belenézek. - Olívia kaján vigyorral az arcán belelapozott, majd hangosan olvasni kezdett.
"...Én nem vagyok benne biztos, hogy mi a szerelem, de azt határozottan tudom, hogy őt nem szeretem. Mégis mi okból kellene vele leélnem az életemet? Ennek véget kell vetnem. Ha felfedem valódi érzéseimet, talán mindenki megért majd..."
Nem tudta tovább olvasni, ugyanis Betti barátnője segítségére sietett, és kikapta a kezéből.
- Megáll az eszem. Ki ír ilyen stílusban? A középkorból szalajtottak téged? Különben is, hogyan szédítheted azt a szegény fiút. Ha nem is szereted, akkor miért nem hagyod, hogy mással legyen boldog? - Mivel nem tudta visszaszerezni a naplót, így jobb híján csak rosszindulatú megjegyzéseket tett a lányra abban a hitben, hogy valóban övé a napló. Azt viszont elhatározta, hogy kezébe veszi az ügyet, és megpróbálja lebeszélni Márkot egy olyan lányról, aki nem is szereti, és meg sem érdemli. Mert természetesen a napló tartalmából azt szűrte le, hogy Melinda Márkra értette, amit írt.
A fiúk természetesen nem voltak tanúi az incidensnek, mivel jócskán lemaradtak. Nehezen tudtak elszakadni a víztől. Így Linda nem tehetett mást, csak tűrte a sértéseket, míg meg nem érkeztek a szállodába, ahol sietősre fogta lépteit, és hamar eltűnt a szobájának ajtaja mögött. Legszívesebben leütötte volna azt a libát, vagy legalább jól beolvasott volna neki, ám arra való tekintettel, hogy ő a szálloda vendége, egyiket sem tehette meg.
Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és Betti lépett be rajta. Mivel látta barátnőjén, hogy még mindig nagyon pipa, csak letette a szóban forgó tárgyat az asztalra, majd odalépett hozzá, és átölelte. Ezzel próbálta lenyugtatni.
- Én nem tudom, mit csinálok ezzel a lánnyal, de most már nem úszhatja meg - dohogott Linda.
- Tudom. Elég undorító húzás volt ez tőle, de azért legyen eszed. A szüleidnek tennél keresztbe, ha bármi sérelem érné a Vincze házaspár kicsi lányát. Ne is foglalkozz inkább vele. Ez az a tipikus hadd ne mondjam mi, aki mindenben csak versenyezni akar. Most éppen téged szúrt ki, és csak le akar járatni, hogy az összes pasi az ő kegyeit keresse.
- Pontosan ez a problémám - vágott közbe Linda.
- Hé, hé! Márk a barátod, akivel nagyon szeretitek egymást. Emlékszel? Beni pedig a haverod, akiben szintén megbízhatsz, de azt nem tilthatod meg neki, hogy másokkal is barátkozzon. De ha össze is jönnének, kizártnak tartom, hogy képes lenne elhanyagolni a csaj miatt. Vagy akár eltűrni, hogy becsmérlően nyilatkozzon rólunk - nyugtatgatta barátnőjét. - Amúgy meg, előbb jön össze velem - tette hozzá kacsintva, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcára, s ez a megjegyzés meg is tette a hatását.
- Én azt hittem, hogy velem akarod Benit összeboronálni - cukkolta a lányt mosolyogva.
- Lehet, hogy így volt, de aztán megláttalak Márkkal, és rájöttem, hogy csak pazarolná rád az idejét - kuncogott Betti. - Inkább megtartom magamnak. - Megrebegtette szempilláit, és még egy színpadias sóhajt is hallatott. - Na, ha lenyugodtál, és már nem akarod megfojtani Olíviát, akkor magadra hagylak. Holnap találkozunk! Szia. - Azzal megölelte barátnőjét.
- Rendben, jó éjszakát! - köszönt el Linda is, majd az ajtó becsukódott Betti mögött.
Meli úgy döntött, hogy amíg Márk vissza nem ér, addig gyorsan lezuhanyzik. Fogta hát a törölközőjét, és már indult is a fürdőszobába. Nagyjából tizenöt perc alatt el is készült, pizsamát húzott, és visszatért a szobába. Barátja ekkor már az ágyon feküdt, és a telefonját nyomkodta. A lány nem akarta zavarni, így elővette a naplót. Mikor legutóbb olvasott, igencsak érdekes résznél kellett abbahagynia, és furdalta az oldalát a kíváncsiság, így hát fellapozta az említett helyen, és belemélyedt.
"1912. április 11.
Meghatottságom nem tarthatott sokáig, ugyanis néhány perc elteltével a főispán úr jelent meg ismét, s arra kért, hogy bemutathassa a családját. Én természetesen eleget tettem a kérésének, és követtem az épületbe. Az előcsarnokban egy idősebb hölgy, egy fiatal hölgy, valamint egy fiatalember várakozott. Az idősebb hölgyön kívül - aki minden bizonnyal a főispán úr neje -, már volt szerencsém megismerni őket, ám az illem úgy kívánta, hogy ismét kezet nyújtsak nekik. Odaléptem hát, és vártam, hogy bemutassanak minket egymásnak, hivatalosan is.
A mellettem lépkedő úr nem is váratott soká, odalépett az idősebb hölgy mellé.
- Ő itt a nejem, Gaál Józsefné Kiss Annamária. - Az asszony finomat biccentett a fejével, válaszul az én pukedlimre. - Ő a lányunk, Gaál Rozália, és a fivére, Gaál Endre - mutatott két gyermekére. - A kisasszony pedig Bánfalvy Amélia. - Rozáliával egyszerre pukedliztünk, majd Endre felé fordultam, aki ismételten kezét nyújtotta, és finom csókot lehelt az enyémre, miközben mélyen a szemembe nézett.
Akaratlanul is, de az én katonám szemei jutottak eszembe. Ahhoz hasonlítva ezek a lágy, barna szemek szinte üresek voltak. Pedig valójában több volt bennük, mint általában egy bemutatkozásnál szokott. Lehetetlen volt megfejtenem, hogy mit hordoznak, ám nem is állt szándékomban. Számomra csupán Varga Szabolcs szemei jelentettek életet.
Hamarosan anyám is csatlakozott hozzánk, így még néhány órán keresztül társalogtunk. Jobban mondva, mi fiatalok feszült figyelemmel hallgattuk szülőinket, amint a politikáról cserélnek eszmét. Ám mikor alkonyodni kezdett, anyám úgy döntött, hogy ideje elbúcsúznunk. Így hát újabb meghajlások, kézcsókok és pukedlik végeztével beszálltunk a hintóba, majd hazafelé vettük az irányt.
Anyám az út nagy részében egy szót sem szólt, ám az utolsó néhány percben mégis hozzám fordult.
- Leányom, most nagyon figyelj rám. Gaál József az ország egyik legbefolyásosabb embere, akivel igen fontos, hogy jó viszonyt ápoljunk. Neked is a kedvére kell tenned mindenben, mert ettől a jövőd függhet. Értesz engem?
- Igen, Anyám - válaszoltam készségesen, ám valójában nem igen értettem, hogy mire utalt.
- Mostantól sok időt fogsz tölteni a Gaál család társaságában, és azon kívül, amit az imént mondtam, az is a feladatod, hogy megnyerd magadnak az ifjú testvérpárt. Különösen Gaál Endrét kell meghódítanod.
- Igen, Anyám - feleltem ismét, bár még mindig kétségeim voltam afelől, hogy miért olyan lényeges ez. Ám édesanyám nem szólt többet, és hamarosan megérkeztünk a házhoz, ahol búcsúzásképpen megérintette az arcomat, majd kiszállt, és jelezte a kocsisnak, hogy tovább hajthat az én lakhelyem felé.
- Anna! - szólítottam meg társalkodónőmet. - Önnek van elképzelése, hogy édesanyám miért tartja olyan fontosnak ezt az ismeretséget? - Habozva nézett rám, majd csak ennyit mondott:
- Nincs, Úrnőm. - Lehajtott feje némiképp rácáfolt szavaira, de nem faggattam tovább. Távol állt tőlem, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzam.
- Értem. Akkor vacsora előtt még kilovagolunk fél órára."
Meli a lehető leggyorsabban cselekedni akart, így miután átöltözött bikinibe, és magához vette törölközőjét, tett egy kitérőt a büfé felé. Mivel Imi épp kiszolgált egy vendéget, Lindának félre kellett állnia, ám amint a vendég távozott, odalépett a kis ablakhoz.
- Szia - köszönt a srácnak.
- Szia. Segíthetek? - jött az udvarias kérdés.
- Ami azt illeti, igen. Egy szívességet szeretnék kérni tőled.
- Hallgatlak - mondta komoly hangon, miközben elkezdett rendet rakni.
- Az a helyzet, hogy nemrég érkezett a szállodába egy házaspár a lányával, akit Olíviának hívnak - fogott bele a mondandójába Linda. - A szülők folyton kettesben csinálnak programot, így valakinek szórakoztatni kell a lányukat, - az utolsó szónál némi él költözött a hangjába - és hát Márk kapta ezt a feladatot.
- Ő a barátod, igaz?
- Igen. Lényeg a lényeg, hogy Olívia természetesen egyből rányomult, és most, hogy erről le kellett tennie, Benit vette célba.
- És mi ezzel a probléma? - értetlenkedett a fiú.
- Csak annyi, hogy nem bírom elviselni a csaj társaságát, márpedig ha így folytatja, akkor hosszútávon erre fogok kényszerülni - adta meg a számára logikus magyarázatot a lány.
- Értem. És mi lenne itt az én dolgom? - kérdezte még mindig értetlenkedve Imi.
- Megtennéd, hogy lefoglalod a lányt a nyár hátralevő részében? Elhiteted vele, hogy tetszik, flörtölgetsz vele, meg ilyesmik. Aztán a nyár végén ejted, hátha tanul valamit belőle. - A lány bele sem gondolt igazán, hogy milyen kegyetlennek hangzik, annyira pipa volt a szőkeségre. Imi viszont jól leplezte ugyan, de kissé megütközött rajta. Nem értette, hogy ez a kedves lány hogyan tervelhet ki ilyen gonoszságot valaki miatt, aki nem szimpatikus neki.
- Ne haragudj - nevette el magát kínosan -, de nem szeretnék ilyesmiben részt venni. Nekem semmit nem ártott az a lány, és simán lehet, hogy csak félreismered. Mi lenne, ha megpróbálnál összebarátkozni vele? Csak nem lehet olyan nehéz, ráadásul ő itt a vendég, akinek a kedvében kell járnunk.
E szavak hallatán a lányt kissé elfogta a bűntudat. Na nem azért, mert ki nem állhatta azt a lányt, hanem azért, hogy ilyen csúnyán el akart bánni vele, ráadásul úgy, hogy abba másokat is belerángat.
- Igazad van, nem kellett volna ilyesmivel zaklatnom téged. Majd találkozunk. - Azért kissé csalódott volt, mert ha meg is gondolta magát a bosszú terén, azért még mindig biztos volt benne, hogy Olívia nem fog önszántából félreállni, és továbbra is folytatni fogja a flörtölést. Ha "szerencséjük" van, akkor csak Beni irányába. Azért Linda ettől a gondolattól sem repesett.
A part felé menet annyira belemélyedt a gondolataiba, hogy fel sem tűnt neki, amikor odaért. Csupán akkor eszmélt fel, amikor meghallotta Olívia visítós nevetését. Tudni illik, Beni éppen vízzel fröcskölte, míg a lány próbált elmenekülni. Nem sok sikerrel, így rövid úton egész haja csurom vizes lett. Ekkor Beni fogta, és beledobta a vízbe.
Linda már éppen valami csípős megjegyzést készült tenni, amikor Betti is befutott. Idő közben ugyanis vissza sietett még valamiért a szobájába.
- Na, mi történik itt? - kérdezte a szokásos jókedvvel a hangjában.
- Az a szőke liba újabban Benire hajtott rá - jegyezte meg sötéten barátnője, miközben a megnevezettek irányába bámult.
- Ugyan már, csak élvezik a vizet. Sőt, mindjárt én is csatlakozom - közölte boldog mosollyal, azzal rohanni kezdett a tó felé. Amint elég mélyre gázolt, belevetett magát a vízbe, és egyenesen Beniék felé úszott, hogy ő is beszálljon a vízi csatába.
- Te nem jössz, Kicsim? - kiáltott ki a partra Márk, miután legyőzték a Betti-Beni párost, akik most Olíviával egyetemben azon versenyeztek, hogy ki tud messzebbre úszni a víz alatt. Természetesen Beni nyert.
Linda legszívesebben rávágta volna, hogy nem, hiszen nélküle is jól szórakoznak, de aztán mégis meggondolta magát. Ha ott van, akkor legalább "biztonságban" tudhatja barátját. Emellett eszébe jutott, amit Imi mondott neki, és arra gondolt, hogy talán tényleg csak túlreagálta. Persze azért még nem akart Olívia puszipajtása lenni, de úgy gondolta, hogy egy estére a jó hangulat kedvéért félreteheti ellenséges modorát.
Így hát elindult ő is a víz felé. Már majdnem el is érte, amikor eszébe ötlött valami. Ha nem is leckézteti meg Olíviát, azért arra tehet kísérleteket, hogy a lány ne az ő barátai társaságát keresse a leginkább. Ha Imi nem is akar ártani neki, azért arra csak hajlandó, hogy megismerkedjen vele.
- Azonnal jövök, csak még gyorsan elintézek valamit - kiáltott vissza, és már fordult is az ellenkező irányba. Megszaporázta lépteit, hogy minél előbb visszaérhessen. Épp akkor ért oda a büféhez, amikor Imi kulcsra zárta az ajtaját.
- Szia - lihegte kifulladva. - Tudom, hülye voltam, sajnálom. Letettem a tervemről.
- Örülök neki. - A fiú szélesen elmosolyodott ennek hallatán. Jó szívű volt, sosem kereste a konfliktusokat. Sőt, inkább próbálta azokat elsimítani.
- Mindazonáltal, nem lenne kedved megismerni egy szőke hajú lányt? A szálloda vendége, és biztosan értékelné a társaságodat - jegyezte meg huncut mosollyal az arcán Linda. A srác erre elnevette magát.
- Miért is ne - egyezett bele végül.
- Akkor a parton várunk. Illetve a vízben - helyesbített a lány.
- Rendben van, Gyorsan felszaladok átöltözni, aztán megyek. - Azzal el is sietett a szobája felé.
Linda is visszament a többiekhez, és már nem is érezte rosszul magát. Imi is befutott néhány perc múlva, és rögtön be is mutatkozott. Első sorba Olíviának.
- Szia. A nevem Gáspár Imre. Én vagyok a büfés a szállodában, úgyhogy nap közben ott találsz meg. - Mosolyogva kezet fogott Olíviával, aki persze egyből lecsapott az új trófeára.
- Vincze Olívia. A szálloda vendége. - Csábosan rámosolygott a fiúra, és már húzta is maga után a tóba.
Mikor már mind a vízben voltak, ismét kezdetét vette a háború. Sokat nevettek, és visítoztak - ez utóbbit inkább csak a lányok -, és csak jól érezték magukat. Élvezték a munkamentes, gondtalan perceket.
Nemsokára aztán kezdtek elfáradni, és már a víz is igen lehűlt, tehát úgy döntöttek, hogy ideje menni. Megtörölköztek, összeszedték a cuccaikat, és már indultak is vissza a szállodába, fáradtan, de jó kedvűen. Eközben Linda nem vette észre, hogy a napló kicsúszott a ruhái közül, csak amikor Olívia lehajolt, és szemügyre vette a kis könyvecskét.
- Ez a te naplód? Nem mondod, hogy még naplót írsz? - kérdezte rosszindulatúan.
- Esetleg visszaadnád? - fortyant fel Linda. Nem akarta megmondani, hogy nem az övé, mert úgy érezte, mintha a legféltettebb titkát hozná ezzel köztudomásra.
- Örömmel. Csak előbb belenézek. - Olívia kaján vigyorral az arcán belelapozott, majd hangosan olvasni kezdett.
"...Én nem vagyok benne biztos, hogy mi a szerelem, de azt határozottan tudom, hogy őt nem szeretem. Mégis mi okból kellene vele leélnem az életemet? Ennek véget kell vetnem. Ha felfedem valódi érzéseimet, talán mindenki megért majd..."
Nem tudta tovább olvasni, ugyanis Betti barátnője segítségére sietett, és kikapta a kezéből.
- Megáll az eszem. Ki ír ilyen stílusban? A középkorból szalajtottak téged? Különben is, hogyan szédítheted azt a szegény fiút. Ha nem is szereted, akkor miért nem hagyod, hogy mással legyen boldog? - Mivel nem tudta visszaszerezni a naplót, így jobb híján csak rosszindulatú megjegyzéseket tett a lányra abban a hitben, hogy valóban övé a napló. Azt viszont elhatározta, hogy kezébe veszi az ügyet, és megpróbálja lebeszélni Márkot egy olyan lányról, aki nem is szereti, és meg sem érdemli. Mert természetesen a napló tartalmából azt szűrte le, hogy Melinda Márkra értette, amit írt.
A fiúk természetesen nem voltak tanúi az incidensnek, mivel jócskán lemaradtak. Nehezen tudtak elszakadni a víztől. Így Linda nem tehetett mást, csak tűrte a sértéseket, míg meg nem érkeztek a szállodába, ahol sietősre fogta lépteit, és hamar eltűnt a szobájának ajtaja mögött. Legszívesebben leütötte volna azt a libát, vagy legalább jól beolvasott volna neki, ám arra való tekintettel, hogy ő a szálloda vendége, egyiket sem tehette meg.
Néhány perc múlva nyílt az ajtó, és Betti lépett be rajta. Mivel látta barátnőjén, hogy még mindig nagyon pipa, csak letette a szóban forgó tárgyat az asztalra, majd odalépett hozzá, és átölelte. Ezzel próbálta lenyugtatni.
- Én nem tudom, mit csinálok ezzel a lánnyal, de most már nem úszhatja meg - dohogott Linda.
- Tudom. Elég undorító húzás volt ez tőle, de azért legyen eszed. A szüleidnek tennél keresztbe, ha bármi sérelem érné a Vincze házaspár kicsi lányát. Ne is foglalkozz inkább vele. Ez az a tipikus hadd ne mondjam mi, aki mindenben csak versenyezni akar. Most éppen téged szúrt ki, és csak le akar járatni, hogy az összes pasi az ő kegyeit keresse.
- Pontosan ez a problémám - vágott közbe Linda.
- Hé, hé! Márk a barátod, akivel nagyon szeretitek egymást. Emlékszel? Beni pedig a haverod, akiben szintén megbízhatsz, de azt nem tilthatod meg neki, hogy másokkal is barátkozzon. De ha össze is jönnének, kizártnak tartom, hogy képes lenne elhanyagolni a csaj miatt. Vagy akár eltűrni, hogy becsmérlően nyilatkozzon rólunk - nyugtatgatta barátnőjét. - Amúgy meg, előbb jön össze velem - tette hozzá kacsintva, hogy egy kis mosolyt csaljon az arcára, s ez a megjegyzés meg is tette a hatását.
- Én azt hittem, hogy velem akarod Benit összeboronálni - cukkolta a lányt mosolyogva.
- Lehet, hogy így volt, de aztán megláttalak Márkkal, és rájöttem, hogy csak pazarolná rád az idejét - kuncogott Betti. - Inkább megtartom magamnak. - Megrebegtette szempilláit, és még egy színpadias sóhajt is hallatott. - Na, ha lenyugodtál, és már nem akarod megfojtani Olíviát, akkor magadra hagylak. Holnap találkozunk! Szia. - Azzal megölelte barátnőjét.
- Rendben, jó éjszakát! - köszönt el Linda is, majd az ajtó becsukódott Betti mögött.
Meli úgy döntött, hogy amíg Márk vissza nem ér, addig gyorsan lezuhanyzik. Fogta hát a törölközőjét, és már indult is a fürdőszobába. Nagyjából tizenöt perc alatt el is készült, pizsamát húzott, és visszatért a szobába. Barátja ekkor már az ágyon feküdt, és a telefonját nyomkodta. A lány nem akarta zavarni, így elővette a naplót. Mikor legutóbb olvasott, igencsak érdekes résznél kellett abbahagynia, és furdalta az oldalát a kíváncsiság, így hát fellapozta az említett helyen, és belemélyedt.
"1912. április 11.
Meghatottságom nem tarthatott sokáig, ugyanis néhány perc elteltével a főispán úr jelent meg ismét, s arra kért, hogy bemutathassa a családját. Én természetesen eleget tettem a kérésének, és követtem az épületbe. Az előcsarnokban egy idősebb hölgy, egy fiatal hölgy, valamint egy fiatalember várakozott. Az idősebb hölgyön kívül - aki minden bizonnyal a főispán úr neje -, már volt szerencsém megismerni őket, ám az illem úgy kívánta, hogy ismét kezet nyújtsak nekik. Odaléptem hát, és vártam, hogy bemutassanak minket egymásnak, hivatalosan is.
A mellettem lépkedő úr nem is váratott soká, odalépett az idősebb hölgy mellé.
- Ő itt a nejem, Gaál Józsefné Kiss Annamária. - Az asszony finomat biccentett a fejével, válaszul az én pukedlimre. - Ő a lányunk, Gaál Rozália, és a fivére, Gaál Endre - mutatott két gyermekére. - A kisasszony pedig Bánfalvy Amélia. - Rozáliával egyszerre pukedliztünk, majd Endre felé fordultam, aki ismételten kezét nyújtotta, és finom csókot lehelt az enyémre, miközben mélyen a szemembe nézett.
Akaratlanul is, de az én katonám szemei jutottak eszembe. Ahhoz hasonlítva ezek a lágy, barna szemek szinte üresek voltak. Pedig valójában több volt bennük, mint általában egy bemutatkozásnál szokott. Lehetetlen volt megfejtenem, hogy mit hordoznak, ám nem is állt szándékomban. Számomra csupán Varga Szabolcs szemei jelentettek életet.
Hamarosan anyám is csatlakozott hozzánk, így még néhány órán keresztül társalogtunk. Jobban mondva, mi fiatalok feszült figyelemmel hallgattuk szülőinket, amint a politikáról cserélnek eszmét. Ám mikor alkonyodni kezdett, anyám úgy döntött, hogy ideje elbúcsúznunk. Így hát újabb meghajlások, kézcsókok és pukedlik végeztével beszálltunk a hintóba, majd hazafelé vettük az irányt.
Anyám az út nagy részében egy szót sem szólt, ám az utolsó néhány percben mégis hozzám fordult.
- Leányom, most nagyon figyelj rám. Gaál József az ország egyik legbefolyásosabb embere, akivel igen fontos, hogy jó viszonyt ápoljunk. Neked is a kedvére kell tenned mindenben, mert ettől a jövőd függhet. Értesz engem?
- Igen, Anyám - válaszoltam készségesen, ám valójában nem igen értettem, hogy mire utalt.
- Mostantól sok időt fogsz tölteni a Gaál család társaságában, és azon kívül, amit az imént mondtam, az is a feladatod, hogy megnyerd magadnak az ifjú testvérpárt. Különösen Gaál Endrét kell meghódítanod.
- Igen, Anyám - feleltem ismét, bár még mindig kétségeim voltam afelől, hogy miért olyan lényeges ez. Ám édesanyám nem szólt többet, és hamarosan megérkeztünk a házhoz, ahol búcsúzásképpen megérintette az arcomat, majd kiszállt, és jelezte a kocsisnak, hogy tovább hajthat az én lakhelyem felé.
- Anna! - szólítottam meg társalkodónőmet. - Önnek van elképzelése, hogy édesanyám miért tartja olyan fontosnak ezt az ismeretséget? - Habozva nézett rám, majd csak ennyit mondott:
- Nincs, Úrnőm. - Lehajtott feje némiképp rácáfolt szavaira, de nem faggattam tovább. Távol állt tőlem, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzam.
- Értem. Akkor vacsora előtt még kilovagolunk fél órára."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése